Kezdjük a sérülésekkel:
Mivel fiúk, így természetes (?) a sok bibi, rorzsolás és társai... Dávidnál már általános, hogy estére a bibik száma nő... na persze néha csökken, mert több gyógyul meg, mint amennyi aznap keletkezett...
Viszont tegnap nem Dávid sérült meg, hanem István...
Tegnap már ugye egyedül voltam a két gyerekkel itthon. Anyósom már elment messzire, férjem még sokáig dolgozott. Kitaláltuk, hogy együnk tojásrántottát és mivel István aludt, így a babakocsiban hagytam, hogy majd ha felsír, kimegyek hozzá...
Nem hallottam meg, hogy felsír, de Dávid igen. Megfordította szépen és elkezdte tologatni. Viszont nem volt bekötve... így egy apró bukkanó és megtörtént a baj... István kiesett a kocsiból arccal előre. Felsírt. Én gyorsan kirohantam és azt láttam, hogy a pici sír a kövön, a nagy pedig ott áll mellette, simogatja a hátát és bőgve bocsánatot kért a tesójától. Felkaptam Istvánt, magamhoz szorítottam Dávidot és együtt megvizsgáltuk, hogy minden rendben e... Jelentem minden oké, csak az orráról verődött le a glazúr
