Gondolom, még mindenki emlékszik, hogy a dokim bejelentette úgy a 32. hét környékén, hogy valószínűleg be fog fektetni. Így is készültünk, Dávidot "elvitettem" a nagyijával hozzájuk, mivel nagyon is utálja a kórházakat és így férj is nyugodtan tudott járni dolgozni, na meg látogatni... (önzőnek hat, de ez van).
A doki be is jelentette 24-én az nst és az uh után, hogy akkor ugye már úgy készültem, hogy itt maradok. Igen... csak az ágyakkal volt probléma. Eredetileg abba a szobába kerültem volna, ahol Dávid csoporttársának anyukája feküdt, de felszabadult egy teljes szoba, így a nőgyógyászat helyett a terhespatológián landoltam egyedül egy kétágyas szobában, ami régebben vizsgáló volt... így pl más szobákhoz tartozó fürdőt kellett használni...
Minden nap úgy éreztem, hogy ki akar bújni, de csak nem jött... befekvésemkor 2 ujjnyira voltam nyitva... péntekre ez meg is maradt... aznap azonban kaptam egy laptopot férjemtől, hogy ne érezzem magam annyira magányosnak... na meg a doki szerint nem biztos, hogy jó ha minden nap százszor körbejárom a kórházat...
Rá következő hétfőn szobatársat kaptam. Szobatársam úgy jött be, hogy már 5 perces fájásai voltak, ment is egyből a szülőszobába, majd pár órával később vissza... leálltak a fájások. Onnantól már nem volt annyira nyomasztó... bár neki is volt laptopja, így a szülésznők/nővérek/dokik el is nevezték digitális szobának a miénket :P
Szerencsémre a szobatársam sem szerette azt a közel 30-40°C-t, amire felfűtötték a szobákat, így folytathattam a rendszeres szellőztetést :)
Még azon a csütörtökön (február 4... már Csigusz is megszülte bő 42. hetét betöltött Patrik Andorját közel 48 óra alatt) éreztem valami változást... dézsávűm volt... mint mikor Dávidot vártam... egyszerűen tudtam, hogy nekem nemsokára gyerekem lesz... be is írtam a topikba, hogy szombatra meglesz, mondtam férjnek, dokinak... mindenkinek.
A sok téves riasztás miatt (vagy nem tudom) nem hitt nekem senki... volt aki topikon pl meg is jegyezte, hogy neki is hasonló fájdalmai vannak és még van bő egy hete hátra (két nappal utánam szült egyébként)...
Nst természetesen semmit sem mutatott, viszont a fájdalom erősödött...
Másnap délelőtt ismét jöttek öcsémék (férj mellett az egyetlen állandó látogatóm ő volt) és látták rajtam, hogy fáj... kérte öcsém, hogy mindenképp szóljak, ha megyek szülni, mert a kórházba akar izgulni...
Délután jött férj... ő is látta, hogy fáj... este 8-kor elküldött nst-re, hogy mi van már, mert ülni sem tudtam rendesen...
Nst nem mutatott igazi fájást, bár 3 ujjnyira ki voltam nyitva... kimentem férjhez, hazaküldtem, hogy a gyakorló szülésznőtanonc szerint "csak piszkál belülről a baba". Férj fél10-re ért haza.
Én meg durcásan bevonultam a szobába, lefeküdtem és közöltem, hogy én most aludni fogok, mert ez a gyerek úgysem születik meg.
Persze aludni nem tudtam, hisz fájt... szobatársam ébren volt végig... este 11-kor azonban ki is kelt az ágyból és átjött hozzám, hogy menjek át azonnal a szülőszobára, mert ő szülést nem vállal és szerinte szülök...
Átmentem... feltettek nst-re... 3 perces fájások... az ügyeletes megvizsgált... 5 ujjnyira nyitva...
izgatott futkározás, dokim hívása, engem átküldtek a szobába, hogy hozzam a holmim és szóljak a férjemnek...
mikor visszatértem a szülésznő már nem tette rám az nst-t, hanem közölte, hogy a doki már úton és várjam meg... viszont neki most át kell mennie a másik szobába, mert ott már finishbe jutott a szülés.
Ott voltam egyedül a szobában... hallgattam a másik nőt, ahogy kiabál és átkozza a párját/világot... majd ahogy megszületett a baba és felsírt :)
Éjfél után pár perccel csöngettek az ajtónál... először a férjem érkezett, rá pár percre a doki...
Újabb vizsgálat (6 ujjnyi), újabb nst (3 percesek)... férj befogva a derekam masszírozására, doki elkezdte kitölteni a papírokat... mindkettő hozta a formáját és jól elröhögcséltek (nekem meg elvonták a figyelmemet a fájdalomról)...
Fél1kor a doki úgy döntött, hogy akkor burokrepesztés és lehetőleg minél nagyobb gátvédelem a vérhigító miatt. Nem akart vágni. A burokrepesztés után elszórakoztunk a szülőágy minél kényelmesebb beállításával, majd férj és doki megtanácskozták, hogy aznap lesz a Balatonátcsúszás nevű új extrémtorna, amit lehetne extrémebbé tenni... és már ott tartottunk, hogy tolófájások... újra jött az, ami Dávidnál... várjak pár fájást jobb és bal oldalon, majd ha úgy érzem, kezdjek el nyomni... nem tudom hanyadik nyomásra lett meg a feje... egyszercsak azt hallottam, hogy valaki nyöszörög odalent... meg is simogattam a buksit, majd két nyomáson belül ki is jött az egész gyerek :)
A köldökzsinór köré tekeredett, de a doki így is 9/10-es apgart adott neki. Sírnia nem kellett, elég volt számukra, hogy nyöszörög, majd odaadták :) a méhlepény leváltakor elvitték fürdeni (ott a szobában... férjnek felajánlotta a csecsemős, hogy csinálja ő, de inkább átadta a megtiszteltetést egy szakértőbbnek). Majd a méhlepény után elkezdett a doki stoppolni, én meg körbeküldtem a világban, hogy megszületett István :)
Dávid nagymamája épp akkor vitte ki Dávidot wc-re (akkor még vinni kellett) és egyből vissza is írt. Reggel pedig elmesélte Dávidnak és megmutatta a képet.
2 órát voltunk együtt még. Ott azonnal cicifüggő vált a kispasiból... aztán elvitték aludni a csecsemőosztályra és engem is betoltak a szobába. A szobatársam sírt, amit megértek, hisz ő is szülni szeretett volna.
Keddig sokan meglátogattak minket és kiderült, hogy István egy nagyon nyugodt baba. Nem sírt, talán ha egyszer... sokat cicizett és aludt... a napvilágot 3200 g-mal és 53 cm-rel kezdte... pénteken 9320 g és 76 cm volt a mérete :)
Születés
2011.02.06. 10:04 - viraeg
Címkék: születésnap
A bejegyzés trackback címe:
https://ketpasi.blog.hu/api/trackback/id/tr962641626
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.