Már megint esik... mi ez? az esős évszak???
Annyiban szerencsénk volt, hogy még eső előtt visszaültünk a kocsiba... sikerült elintézni a személyit a két gyereknek. Nagyon aranyosak voltak, kellemesen csalódtam bennük.
Az egyik ügyintéző még azt is megcsinálta, hogy Istvánnal szemben csattogtatott és beszélt hozzá, hogy a kép jól sikerüljön...
Az eső azonban sokmindenre rányomja bélyegét. Például az emberek hangulatára is... a kicsi nyűgös, a nagy méginkább. Ebéd előtt még sikerült egy kicsit lekenyerezem az egyik kellemesebb tv csatorna nézésével. Bár megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy régi általám is kedvelt mesét is beszippantott magába a technika (Thomas a gőzmozdony)...
A lényeg, hogy a gyerekeknek tetszett. Az azonban tény, hogy mikor lekapcsoltam, lincshangulat kerekedett a szobában (igen, engem akartam meglincselni)... sikerült a vízágyúk bevetése nélkül letörni őket, majd ebédet tuszkolni beléjük (anyósom kelkáposztafőzelékkel örvendeztetett meg minket... én imádom :))
Mostanra talán már mindkettő alszik (a kicsi már közel egy órája, a nagy úgy 20 perccel ezelőtt kiabált ki, hogy aludt egy órát - a "baj" csak az, hogy akkor még csak 25. perce volt az ágyában :O)
Az előző beírásomban említett topikon is forró a hangulat, de nem a jó értelemben. Békebíró nem lehetek, hisz eredetileg miattam tört ki a lázadás (húúú ez nagyon egoista kinyilatkozás volt)... a szakadárok létrejöttek és elmentek :( a hangulat tetőponton... találgatások tömkelege, hogy ki mikor kivel privizett és mit... de hát mit várunk magunktól? mindenki alapból túl sokat vár el a másik embertől, mert általában ez ugyanannyi és ugyanaz, mint amit önmagától vár el és így az elvárások nem találkoznak...
Majd lesz valahogy...
úgy még nem volt, hogy sehogy se lett volna...
